A Délinél a hatvanegyes villamos megállója csodálatos egy peron. Odaérkezéskor virágok hullanak az égből és valami Vivaldit játszik a felsővezeték. A szirmokat lehet rugdalni és nagy marékkal a leendő utastársak fejére szórni. A virágok megsimogatják az arcukat és ők a színes szirmokkal a hajukban, táncra perdülnek. A hölgyek zsebkendőjét pajkos félmosolyú urak veszik fel a sínek mellől. A Magyar Jakobinusok tere másodpercek alatt pazar bálteremmé válik. A betonon várakozó bevásárló-zacskókból kikandikáló újhagymák dudorászva várják, hogy a vidáman csilingelő ötvenkilences bezörögjön. A barokk zenét még kis ideig egy szólamban hallani a csilingeléssel és ahogy idepottyant, úgy illan el észrevétlenül a varázslat. 

A varázslat nem egyszeri történés, ha nem is arra visz utam, minden nap elzarándokolok a Délihez és a világ virágba borul. A táncrend mindig más és a vele járó boldogságot nem kilóra mérik. Vagy mégis?  Mi lesz a boldogsággal, ha már nem lesz hatvanegyes villamos, hanem fénysebességgel repülő mozgójárdák helyettesítik majd a BKV kopott járgányait, és teleportáló készüléken keresztül bármikor eljuthatok a Délibe? Nem is lenne olyan rossz, ha gyermekkorom rajzfilmjei valósággá válnának és a hangya holdra szállását egyenesben közvetítené a királyi tévé. Nem keseredem el a technika zsenialitásán, használom az új vívmányokat, de csak olyan mértékig, ameddig érdemesnek látom. 1998-ban még pezsgőt bontottam, ha kaptam egy digitális fényképet e-mailben. 2002-ben megünnepeltem a technológia fejlődését és saját ikont rajzoltam a sajátgépem ikonjának. 2008-ban szörföltem a villamoson a tizenévesek szélessávú beszélgetéseinek áramán és lógott az orrom, mert nem értettem hogyan nem lehet laptop nélkül élni. Az ő gyerekkori rajzfilmjeik már animációs filmek voltak, DVD-n nézték őket és valami egészen másról szóltak.

2010-ben, ha olyan gondolatom támad, hogy megnézném a virághullást és a perontáncot az interneten, mert épp nincs időm elzarándokolni a varázslat helyszínére, akkor megállok és felnézek az égre. Digitális énem tekint le olyankor rám mind a nyolcszázharminc ismerősével karöltve, egyszerre kattintva a hozzászólásaimra. Hajtogatja a frappáns mondatait és valójában jól elbeszélgetünk, de ő mégis a digitális én, a boldogság én vagyok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.